kötött imádság: →szóbeli imádság, melyet változtatás nélkül, szó szerint kell elmondani, tehát meg kell tanulni, vagy →imakönyvből lehet olvasni. Fogalompárja a kötetlen imádság, mely egyéni gondolatokkal, saját szavakkal beszél Istenhez. - A ~ minden vallásban ismert, különösen fontos szerepe van a keleti vallásokban, főként mint imaformulák rituális ismétlése. Ezekre az imádságokra érvényes a →lex orandi lex credendi alapelv, mert a hivatalosnak tekintett formulák kifejezik az őket megfogalmazó vallás lényeges sajátosságait. - A ker. egyházak közül a ~ a lelki életben betöltött szerepét tekintve a kat. egyh-ban a leghangsúlyosabb, a →reformáció csaknem teljesen háttérbe szorította. A Szentírásból vett, ill. a szentek és az Egyház Tanítóhivatala által megfogalmazott (→liturgikus imádság, →szentmise, →zsolozsma) ~okat az Egyh. jóváhagyja, ajánlja, olykor kötelezővé teszi (szentségi formák). Bizonyos ~ok →búcsúval járnak. Az Egyh. legfontosabb imádságai ~ok: →zsoltárok, →canticum, →Miatyánk, →Hiszekegy, →Üdvözlégy, →rózsafüzér, →litánia stb. - A ~ vonatkozásában a kötöttség nem a betűhöz, a szavakhoz való ragaszkodás, hanem az imádságot ránk hagyó személy, Jézus, egy szent, a Tanítóhivatal iránti tisztelet, szeretet és hűség kifejezése. Ezért nem tekinthetők a szó szoros értelmében ~nak az →archaikus népi imádságok, bár azokat is ált. szó szerint adják tovább. - A ~ szerepe a lelki életben. 1. A ~ok imádkozni tanítanak, megtanítják az Egyh. anyanyelvét. Bár imádkozni szavak nélkül, Isten jelenlétének átélésével is lehet, maguk az apostolok is szükségesnek érezték, hogy Jézus tanítsa őket imádkozni (Miatyánk). Jézus a kereszten ~ot mondott, amikor a zsoltárokat imádkozta (Zsolt 30,6: „Atyám, kezedbe ajánlom az én lelkemet!”). Az ÚSz imái, jóllehet saját szavakkal megfogalmazottaknak tűnnek, valójában az ÓSz nagy imádságainak szavaiból merített parafrázisok (Mária Magnificatja, Zakariás Benedictusa, Mária köszöntése Erzsébettől stb.). - A saját szavakkal mondott, egyéni (kötetlen) imának, főleg az →elmélkedésnek megvan a maga értéke és helye az →imaéletben. A kész imaformák, ~ok mégis nélkülözhetetlenek a lélek számára. Ezek őrzik és átadják a régebben élt szentek lelki kincseit, kifejezésmódját, s ezáltal gyarapítják a lelkiséget. A szükséges alázattal (felkészültséggel) és őszinteséggel mondott ~ lelki közösséget teremt azzal, aki azt a ~ot ránk hagyta. -

2. A ~ fölkészít az imádság egyéb fajtáira. Az értelem a ~ alatt sajátos nyugalmat élvez, mert ráhagyatkozhat az objektív szövegre: a kötött szöveg a →gondolkodás elemző munkáját és a hangulatok diktálta gondolatözönt kikapcsolja. Ezzel a lélek egyszerűsödik, tanul megfeledkezni magáról, saját problémáiról, tanul Istenre hagyatkozni. Az egyszerű szívvel mondott ~ a belső (nyugalmi) ima és a →szemlélődés alapja; a szavak kötöttségével a szavakon túli világba vezet (olykor úgy is, hogy közben a száj továbbra is mondja a szavakat, a lélek pedig a misztériumot szemléli). E szempontból kiemelkedő fontosságú ~ a rózsafüzér. - 3. A ~ a szeretet adója Isten felé, szolgálat, mellyel a lélek kifejezheti, hogy az istengyermekségből fakadó jogait a belőle fakadó kötelezettségekkel együtt vállalja. Gyakori érv ellene, hogy „lélektelenné” válhat: a száj mondja, de a szív nincs benne. Ez azonban minden imádságot megkísérthet, s oka nem a kötöttség, hanem a lélek szétszórtsága, a →lelki szárazság, de lehet próbatétel is, mellyel Isten a lélek kitartását vizsgálja. Bármi is az ok, a ker. okossággal összeállított és vállalt (esetleg lelkivezetővel is megbeszélt, állapotbeli kötelességekhez igazított) napi ~okat minden nehézség ellenére mondani kell. Ezáltal válik a lélek kipróbálttá az erényekben (→hűség, →alázat, →önismeret, →egyszerűség, →kitartás), s részesedik a ~ minden más gyümölcsében (hagyománytisztelet, szentek megismerése, Szentírás-ismeret, objektivitás, szókincs-gazdagodás stb.). **

Dezső 1929. - Spirago I. - Avilai Szt Terézia: A tökéletesség útja. Sp-ból ford. Szeghy Ernő OCD. Bp., 1979.